2015. július 2., csütörtök

eb-szőrszál hasogató (frissítve)

Mégsem lesz lerágott csont a kutyamnehely- és egyéb ebügy Szentgotthárdon! Mielőtt rátérnénk a részletekre idézzük fel a legfrissebb információkat a város képviselő-testületének legutóbbi üléséről:



A Szentgotthárdi Kutyabarátok Egyesülete civil szervezetként saját menhelyet működtet évek óta. Önerőből idén tavasszal gyakorlatilag korszerűvé tették a saját tulajdonú telken lévő menhelyet. Megszűntek a láncok, kennelben tartják a kutyákat. Az önkormányzat tulajdonában lévő helyen 12 kennel van karantén nélkül. Az egyesület menhelyén jelenleg 41 kutya van, és több karantén is. Egy közösségi oldalon az egyesület elnöke a fent látható ülés után az alábbi nyilatkozatot tette:

Keves ismerőseim, és Szentgotthárd lakosai! Tegnap szembesültem egy hazugságcunami legnagyobb hullámával, mikor láttam...
Posted by Zoltán Cziráky on 2015. június 30.

A lakosság részéről mindkét területnek vannak ellenzői. A civilek által fenntartott hely és az új, mintegy 25 millió Ft közpénzből kialakított önkormányzati telep közelében lakók is kifejezték már tiltakozásukat. A fél évtizede tartó ügy azonban úgy látszik, hogy a polgármester megnyugtató mondatainak ellenére is sokkal nehezebben rendeződhet, minthogy "lerágott csontról" vagy "szőrszálról" beszélhessünk...

A Szentgotthárdi Kutyabarátok Egyesület menhelyének utolsó lánca idén június közepén (azóta már ez is megszűnt)

Írásunk után három héttel a Vas Népében megjelent tudósítás is a testületi ülés optimista hangulatát idézi, Cziráky Zoltán pedig kitart álláspontja mellett:


Tisztázzuk! 2011 novemberében a Szentgotthárdi Képviselő testület ülésén jegyzőkönyvileg igazoltan felhívtam a testület ...
Posted by Zoltán Cziráky on 2015. július 25.

2015. június 24., szerda

testületi ülés - június

A napirendi pontokkal együtt, csak itt látható Szentgotthárd Város Képviselő-testületének ülése. Praktikus, mert követhető, hogy éppen mely témánál tartanak a városvezetők, és megtudható az is, mikor lehet elindulni a közmeghallgatásra... ;)
Az ismétlés már nézhető ->



T Á R G Y S O R O Z A T:
1./ Beszámoló a két ülés között történt fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról.

2./ Az Önkormányzat által fenntartott köznevelési intézmények beszámolója a 2014/2015-ös tanév tapasztalatairól. A működtetés ésszerűsítése, lehetőségek számbavétele. A feladatellátásban a Klik-kel való együttműködés lehetőségeinek vizsgálata.

3./ Közterület-fenntartási, -fejlesztési cselekvési terv felülvizsgálata.

II. KÜLÖNFÉLÉK:
1. A Szentgotthárd és Kistérsége Egyesített Óvodák és Bölcsőde (SZEOB) Alapító Okiratának módosítása.

2. Civil szervezetek által ellátott önkormányzati feladatok vizsgálata.

3. Képviselői Indítvány a településen élő ifjúság önkormányzati működésbe való bevonására.

4. Kutyamenhely (ebrendészeti telep) működtetése.

5. A Falugondnoki Szolgálat kérelme - az EFI további működtetése.

6. Támogatási szerződés kötése a Szentgotthárd-térvidéki Munkások és Lelkesek Egyesületével.

7. Civil keret felosztása.

8. Koszár Zsolt támogatási kérelme.

9. Skorpió Kick-Box SE kérelme.

10. Csicsóka Oktatási és Kulturális Szolgáltató Nonprofit Kft. („Partium” AMI) kérelme.

11. A polgármester jubileumi jutalma.

12. Áramforrás kiépítése.

13. Szentgotthárd Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet módosítása.

14. A lakáscélú támogatásokról szóló 12/1998. (III. 26.) önkormányzati rendelet és a lakások bérletéről szóló 12/2001. (III. 29.) önkormányzati rendelet módosítása. A lakbérek megállapításáról szóló 15/1995. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosítása.

15. Az új „városközponti” parkoló megépítésével kapcsolatos közlekedésszervezési kérdések, fizetőparkolókról szóló rendelet módosítása, fizetőparkolók üzemeltetése.

16. Terület eladási kérelem.

17. Szentgotthárd Városi Televízió ügye.

18. Szentgotthárd, Széll K. tér 15. fszt. 1. sz. alatti üzlethelyiség hasznosítása.

19. Felügyelő bizottsági tag megválasztása.

20. Kitüntetési javaslat a „Szentgotthárd Városért” kitüntetésre.

21. Javaslat a „Szentgotthárd Díszpolgára” kitüntetésre (későbbi küldéssel).

Közmeghallgatás

III. EGYEBEK:

2015. június 21., vasárnap

ecce homo

"Aki titeket befogad, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem."
Máté 10,34
 

A képen rábagyarmati lakosok 1956-ban Ausztria irányába elhagyják hazájukat a szabadság, és egy jobb élet reményében. A...
Posted by Ágoston Gábor on 2015. június 21.

"Arra hívok fel mindenkit, hogy kérjen megbocsátást Istentől azon emberek és intézmények számára, akik bezárják az ajtót a jobb életet, a családot és védelmet keresők előtt" - Ferenc pápa