2013. július 3., szerda

hopplá

 
Hogy mit keres itt ez a Panda? Az idén 24. alkalommal megrendezett Hopplá fesztivál egykori hivatalos webhelyén található ez a videó.
A város és Nyugat-Dunántúl legrégebbi hagyományokkal rendelkező könnyűzenei rendezvényén ezúttal egyetlen helybeli zenekar sem lép színpadra.

Akik viszont ott lesznek (mármint a színpadon), garantáltan meg fogják mozgatni a közönséget. Itt vannak hát sorban:

 
 

 
Őket 19-én is láthatják a szentgotthárdiak, az ÁTJÁRÓ tehetségkutató fesztivál győzteseinek főtéri koncertjén, osztrák vendégzenekar(ok) társaságában.


 

 
 

A végére hagyva, de nem utolsóként a sorban az Anima Sound System. Az alábbi felvétel Sopronban a Volt Fesztiválon készült 2013. július 3-án: 
 

Azok, akik inkább a szövegelős műfajt kedvelik nem maradnak ezen a napon sem program nélkül. Ők Rönökön találhatják meg szórakozásukat.

 A 24. Hopplá után pedig ne feledjétek itt a 4. AlteRába

 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése